Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

  Szokatlan látvány októberben kokárdákkal pózoló kislányokat látni egy bejegyzés szövegéhez társítva. Rendkívüli ez az esztendő sok szempontból, de elsősorban azért, mert a koronavírus elleni védekezés mindent felülírt a március 12-én elkezdődő karantén-időszakban. Hiába készültünk, próbáltunk a március 15-i műsorra, megtartani már nem volt lehetőség azt.

  Meghirdettem a kokárdakészítő versenyt is, készültek is a pályamunkák, és ígéretet tettem, hogy a virtuális térben lesz lebonyolítva a verseny, de be kellett látnom, hogy nem mindent lehet online intézni. Természetesen örvendtem fölöttébb, hogy újra annyi sok szép kokárda készült el, annak is, hogy ezek egy része megérkezett a tanáriba. A kollégák nem győzték csodálni ezeket.

 

  De nagyon sajnáltam, hogy nem lehet kiállítást szervezni a folyosón, mint 2019-ben, nem lehet elvitatkozni a hozzáértőkkel, művészi tevékenységben jártas tanártársaimmal, hogy melyik érdemli meg az első, második, vagy harmadik helyezést. Most ez is elmaradt.

  Azért annak szintén nagyon örültem, hogy sok kis alkotó büszkén lefényképeztette magát a saját maga megálmodta, és szorgalmasan, ügyesen megalkotott kokárdájával! Ezek a fotók megjelentek a Fb-hírfolyamban, így széleskörű ismertséget, népszrűséget szereztek a kokárdakészítésnek.

  Most október 6-a előtt úgy gondoltam, itt az ideje lezárni ezt a pályázatot. Miért csak most? Leginkább azért, mert október 6-a, a vértanúk kivégzése, mintegy lezárja a március 15-én elkezdődő forradalmi mozgalmat. Tehát Petőfiék 1848 március 15-én forradalmasítják Magyarországot, 1848 szeptemberében elkezdődik, és majdnem egy évig zajlik a szabadságharc.  Sajnos 1849 augusztusában a honvédsereg leteszi a fegyvert, következik a megtorlás, és ennek legsúlyosabb, legnagyobb visszhangot kiváltó ítéletei Aradon születnek meg.

  Kézenfekvő tehát, hogy egy pályázatot, ami március 15-éhez kapcsolódik ─ és meg lett torpedózva a vírusmizéria által ─, október 6-án zárjunk le. A kokárda színei egy kicsit talán oldják is a gyászt. Emlékeztethetnek minket arra, hogyan is kezdődött mindaz, ami vérbe lett fojtva a két császár, osztrák és orosz, közös akarata szerint. És ha a kokárdákra tekintünk, az élet feltartóztathatatlan folytonossága is eszünkbe juthat. Mert a hősök elestek, puskagolyó vagy kötél végzett velük, de a haza felemelésének, felvirágoztatásának szent ügyét nem pusztíthatta el a császári önkény!

  Most tehát megtörtént a jutalmazás. Sajnos minden kokárdakészítőt nem áll módomban jutalmazni, mint ez megszokott volt a korábbi alkalmakkor. Talán a közeljövőben valamilyen jutalmazást még kiötlök. Október 6-ához kapcsolódva csupán három kiemelkedő pályamunka készítőjét jutalmazhattam könyvekkel, melyeket a KMKSZ támogatásával vásároltam meg.  Nemcsak azért kapott jutalmat Hete Stella kilencedikes, Balog Zsófia hetedikes és Sándor Fruzsina hatodikos tanuló, mert idén valami rendkívüli, felülmúlhatatlanul gyönyörű kokárdát készítettek (persze nagyon szemrevalóak!), hanem leginkább azért, mert már évek óta nagyon igényesen, a szépérzéküket maximálisan felpörgetve látnak hozzá a kokárdakészítésnek. És akár két vagy három hetet sem sajnálnak, hogy aprólékos, türelmes munkával valami nagyon szépet teremtsenek.

  Kívánom, hogy ezt a jó szokásukat a kokárdakészítésben is, de másban is tovább gyakorolják! Példájuk ösztönözzön mindenkit, hogy érdemes ezzel a hazafias, hagyományápoló tevékenységgel foglalatoskodni!

Varga Sándor

Add a comment
Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A Nagydobronyi Középiskolában idén rendhagyó módon a szabad ég alatt, az iskola udvarán emlékeztünk meg az aradi vértanúkról. A vírus terjedését megelőzni hivatott intézkedések, szabályok miatt 2020-ban az iskola színházterme üresen maradt, holott eddig minden év október 6-án népes közönség előtt itt hangozhattak el a hős tábornokokról szóló versek.

  Az iskola hátsó udvarán 2019-ben a vértanúk emlékére fenyőfasort ültettek az iskola tanulói. Sajnos a fák többsége nem élete meg a következő emléknapot. Most viszont új facsemeték kerültek a kiszáradtak helyére. E jelképes fasor mellett csendült fel nemzeti himnuszunk és kezdődött el a hatodik órán az emlékműsor Varga Sándor magyartanár emlékbeszédével.  

 Beszédében a tanár úr megemlítette, hogy szomorú évforduló következett el ebben az esztendőben: „Száz éve valahol nyugaton döntöttek a magyar nép sorsáról úgy - hogy nem érdekelte a döntéshozókat, mi lesz aztán, hogy fog élni ez a nemzet, otthonából, országából kiforgatva.” Felhívta a figyelmet arra a keserű történelmi tapasztalatra, hogy a magyar nemzetnek gyakran kellett harcba szállnia nemzeti érdekei védelmében.  Nem volt ez másképp 1848-49-ben sem. A szabadságharc a nemzeti élet kibontakozását akadályozó császári kormányzat törvénysértő intézkedései miatt következett be. Az október 6-án kivégzett főtisztek, bár többségük nem magyar származású volt, természetes módon azonosultak a forradalom céljaival, és hűséggel kitartottak a végsőkig. 

  A beszédet követően a narrátorok, Nagy Dzsenifer és Pinte Zsófia a történelmi eseményeket, a kivégzés körülményeit mondták el a kisszámú, mondhatni jelképes közönségnek. A tizenhárom tábornok alakját, helytállását és emlékezetét a következő versek elmondása, elhangzása tette elevenné:

Székely (Nuszbek) Sándor: Október 6. – elmondta Balog Zsófia, Ráti Zorka 7. a,  

Petőfi Sándor: Magyar vagyok (részlet) – elmondta Molnár Éva, 7. b

Heinrich Heine: 1849 októberében (részlet) – elmondta Pap Krisztina, 7. b

Vályi Nagy Géza: Az aradi tizenhárom – elmondta László Jázmin, Balog Annaliza, 7. a,

Dömény József: Október 6. - elmondta Balla Ferenc, Csoma Sándor, Szanyi Szabolcs, 8. b,

Tarnavölgyi [Fiák] András: Hősök ünnepén – Szilvási Krisztina, Pinte Zsófia, Kiss Alexa, 9. b,

Ady Endre: Október 6. – elmondta Ráti Zsófia, 9. c,

Móra László: Október 6-án – elmondta Kiss Andrea, 9. c.

Elhangzott még Kossuth Lajos ceglédi beszédének részlete (Csoma Sándor, 8. b) és Leiningen-Westerburg Károly (Pinte Zsófia, 9. b) búcsúlevele is. 

Az rendezvényt a Szózat zárta le, melynek elhangzása alatt a tavaly elültetett és a mostoha telet, talajviszonyokat túlélt három fenyőfára a tisztelet és megemlékezés jelképes gesztusaként nemzeti színű szalagokat kötöttek a kis versmondók.

Az emlékbeszéd:

             Tisztelt tanárok, kedves gyerekek, emlékező közönség!

 Ez az év szomorú évfordulót hozott. Tudtuk, évek óta, hogy közelít, s egyszer itt lesz… Száz éve valahol nyugaton döntöttek a magyar nép sorsáról úgy - hogy nem érdekelte a döntéshozókat, mi lesz aztán, hogy fog élni ez a nemzet, otthonából, országából kiforgatva!

 És nem ez volt az utolsó ilyen alkalom… Mert azóta is, időről időre újra bekövetkezik valami hasonló megrázkódtatás! Kisebb Trianonokkal teszik próbára nemzetünket. Ha egy kicsit kezdi magát jól érezni a magyar, valakik mindig emlékeztetik, hogy ami más nemzeteknek jogosan jár, az neki nem, vagy csak részben. Ilyenkor a magyarság kénytelen kicsit összeszedni magát, eszét, szívét bevetve harcolni megszerzett jogaiért. Ma is folyton bizonygatnunk kell természetes és magától értetődő jogunkat anyanyelvünkhöz, nemzeti hagyományainkhoz és a magyar iskolához is!

 Nem volt ez másképp 1848-49-ben sem.  Minden magát műveltnek tartó európai nemzet fejlődött, kiteljesítette nemzeti életét. És fejlődni szeretett volna a magyar nemzet is. Iparosodni, búcsút mondani a fejlődését akadályozó jobbágyrendszernek, s nagyobb beleszólást óhajtott saját sorsának alakításába. És persze virágzó magyar kultúrát akart teremteni itt, a Kárpát-medencében. De a császári érdekekkel mindez nem egyezett. Legfőképpen az nem, hogy Magyarországnak, a császár által jóváhagyott áprilisi törvényei szerint, saját hadserege is lehetett. A Habsburg Birodalom a szétesés küszöbén állt, s a császári család mindent elkövetett, hogy hatalmát megvédje, akár saját adott szavának semmibe vétele árán is!

  Mert bizony a 13 honvédtiszt, és forradalmunk többi mártírja, -akiknek a haláláról, de életéről, hősiességéről is- itt megemlékezünk, a császár, V. Ferdinánd parancsára tett esküt Magyarország szolgálatára. És az új császár, Ferenc József azért végeztette ki őket, mert esküjükhöz akkor is hűek maradtak, amikor a császári akarat már gyökeresen megváltozott.

  De miért nem hagyták el a magyar ügyet? Megtehették volna, hisz többségük származását tekintve nem volt magyar. Leiningen birodalmi német. Aulich Lajos Pozsonyban, Lahner György a felvidéki Necpálon, Schweidel József a dél-magyarországi Zomboron született német családban. Damjanich szerb volt, Knézich horvát. Lázár és Kiss elmagyarosodott örmény családból származott. Csupán Dessewffy, Kiss, Nagysándor, Török és Vécsey volt magyar származású, de egyedül Török Ignác született a mai Magyarország területén!

  Mindannyian hazájuknak tekintették és védték a minden oldalról szorongatott Magyarországot. Hittek abban, hogy nemcsak a magyar nemzet tagjainak, de a velük élő más nemzeteknek is jobb világ virrad fel a szabadságharc sikeres megvívása után!

  Nem forradalmárok voltak, hanem józan gondolkodású, realista császári tisztek, akik a magyar ügy szolgálata mellett kötelezték el magukat. Szabad akarattal, hűséggel, esküjük mellett kitartva.

  Méltósággal, a becsületes hazafi méltóságával fogadták a katonához méltatlan halált. Lelküket a vesztőhelyen minden bizonnyal megacélozta a tudat, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló. Hisz az igaz ügynek győznie kell, még akkor is, ha a zsarnoki bosszú átmenetileg véres diadalát ünnepelheti.

  Nekünk, akik 171 év elteltével megemlékezünk a hős főtisztekről, az a feladatunk, hogy emléküket ébren tartsuk, tiszteletük soha meg ne szűnjön!

  És ne a „vak megszokás, a süket hivatal” hozza koszorúit emléknapjukon, ahogy Babits írta, hanem a valódi, szívből felbuzgó hazaszeretet és őszinte megbecsülésük érzése hasson át mindannyiunkat, akik itt most megjelentünk!  

Köszönöm a figyelmet!

 

Add a comment
Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Deli Enikő: Kezek

Foltos, ráncos, öreg kezek!
Kérlek szépen, meséljetek!
Gyermekként hogyan éltetek?
Öleltetek? Szerettetek?

Foltos, ráncos, öreg kezek!
Sokat fáradva éltetek.
De hiszem azt is: öleltetek.
Kedves kézben pihentetek.

Foltos, ráncos, öreg kezek!
Unokákat tereltetek,
Nekik oly sokat főztetek,
Kapáltatok, kötöttetek.

Fáradt, kedves, öreg kezek!
Kérlek szépen: pihenjetek!
Annyi mindent megtettetek!
Pihenjetek, s öleljetek!

 

1991-ben nyilvánította először az ENSZ minden év október elsejét az Idősek Világnapjává.

A Nagydobronyi Középiskola diákönkormányzatának tagjai ellátogattak néhány szépkorú idős embernél. Nagy szeretettel és örömmel fogadtak bennünket, érdekes régi történeteket meséltek a gyerekeknek.

Az ember a korát ne a naptár szerint számlálja, hanem a lelke mutassa meg mennyinek érzi magát. Az életszeretet, a kedvesség és a bölcsesség mindenkit fiatalon tart, mert az belülről árad, nem az ősz haj, a ráncok tükrözik ezt.

Mindennapi cél, hogy az idősek érezzék a megbecsülést, fontos szerepüket a családokban és a társadalomban.

Jó érzéssel töltött el bennünket is, örültünk, hogy örömet tudtunk szerezni, hisz jó adni, jó látni, hogy valakinek szebbé tudjuk varázsolni az életét.

 

Add a comment
Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A diákönkormányzat alakuló üléséről

 

2020.szeptember első hetében a diákönkormányzat alakuló ülésére került sor a Nagydobronyi Középiskolában. A diákönkormányzat a tanulók érdekképviseleti szervezete.

Ez a szervezet lehetőséget nyújt a diákoknak, hogy képviseljék érdekeiket, rendezvényeket szervezzenek, karitatív munkát folytassanak.

A 2020-2021-es tanévben a diákönkormányzat elnökévé Kusztro Szvitlánát választották a tanulók, helyettese Benedek Roland-Csaba lett.

Megválasztásra kerültek a diákönkormányzati tagok minden osztályban, majd megszavaztuk a különböző szekciók résztvevőit.

Megbeszélték a tagok az éves tervet, a feladatokat és célokat . Kellemes hangulatban telt a gyűlés, bízunk a sikeres együttműködésben!

Add a comment
Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

„Minden nap születik valami,

amiért érdemes élni és küzdeni,

de megszűnik valami,

amiért az ember szomorkodik.”

 Hérakleitosz, görög filozófus.

Ballagás… Ezzel a nappal megszűnnek a gondtalan diákévek.

   A ballagás kiemelt ünnep minden iskola életében, amelyet méltóan akarnak megünnepelni a diákok, szülők és tanárok. Erre az alkalomra már szeptembertől készültek a 10. és a 11. osztályos tanulók, sok feladat jutott az osztályfőnököknek is: a tarisznyák megrendelése, a belevalók kiválasztása, az iskola, osztálytermek feldíszítése, ballagóruha megtervezése, meghívók elkészítése stb.. A jól összehangolt és előkészített munka felemelő, szép ünneplést tehetett volna lehetővé, amely emlékezetesé tette volna a nagy napot, a BALLAGÁST, mint minden évben…  A karantén miatt, sajnos, a megtervezett ballagás elmaradt, s egy rendhagyó ballagási ünnepségre került sor a Nagydobronyi Középiskolában 2020. július 30-án. A karantén szabályainak betartása mellett a rendezvényen csak a 10. osztályos diákok, a végzősök és családtagjaik vettek részt. A meghitt, családias összejövetelen 39 diák búcsúzott az iskolától. Megilletődve sorakoztak az ünnepi díszben pompázó iskolaudvaron. Tavaly még ők díszítették a termeket, folyosókat, ők gyűjtötték a virágokat, most pedig már itt álltak díszben virágok, ajándékok között, nekik szólt a ballagási dal, értük öltözött ünneplő ruhába mindenki, hogy ez a ballagás emlékezetes, megható, mégis vidám legyen. Az iskola falai között eltöltött tizenegy év alatt éretlen kamaszokból gondolkodó, fiatal felnőttekké váltak. Reméljük, csak a szép emlékek maradnak meg az emlékezetükben, és örömmel néznek majd vissza az iskolára, és sosem felejtik el, honnan indultak és mennyi mindent kellett megtenni azért, hogy eljussanak idáig. Az igazgatói köszöntő után a végzősök megkapták az érettségi bizonyítványt. Az osztályfőnökök útravaló tanácsokkal látták el a ballagó diákokat. Egy új fejezet kezdődik el, ahol egyedül kell boldogulniuk. A jövőjük itt és most kezdődődött el…

 

Add a comment